Fokhagyma és fűrészpor (Kris/Tao)

Páros: Tao (Huang Zitao) x Kris (Wu Yifan)

Érintett banda: EXO

Korhatár: 16

Figyelmeztetés: Fiú x fiú szerelem

Megjegyzés: OLVASD EL!

            Huang Zitao vacsorája húsgombóc volt zöldbabbal és rizzsel. A falatok íze hasonlított a fűrészpor és a fokhagyma undorító keverékére. Paradicsomlevet kortyolt, hogy kimossa az ízt a szájából. A maradékot egy régi fém tálba öntötte, és bevitte a hálószobában kiépített munkapad alatt kuporgó kutyának. Még nem adott neki nevet, mindig csak kisöregnek hívta. Mikor először pillantott a reszkető lábaira és az üveges szemeire, tudta, hogy nem is kell ezen gondolkodnia. A megtépázott fülét meg tudná gyógyítani, fel tudná hízlalni a legjobb kutyakonzervekkel, ha megfürdetné, még a szőre is fényesebb lenne, de azt a vírust, bacilust, átkot, akármi is az, nem tudná becéző szavakkal vagy fertőtlenítővel elűzni. A kutya nem akart enni, napok óta nem volt már étvágya, aludni sem tudott, órákon keresztül csak feküdt sötétségbe és durva pokrócba bugyolálva és hagyta, hogy Huang simogassa. Az éjszaka sohasem volt csöndes a járvány óta, nem számított, hány fokhagymafüzér lógott az ablakokon és az ajtókon. A békés tücsökciripelés helyett hörgések, sípoló lélegzetvételek és Zhang Yixing kiáltásai hallatszottak át a vékonyka réseken.

- Gyere ki, Huang Zitao! – Folyton ezt üvöltötte. Huang keserűt érzett a nyelve alatt, talán a korábban lehúzott whisky, talán a tenyere alatt egyre lassabban emelkedő csontos mellkas volt az oka. Nyolc hónapja minden egyes éjszakán hívják őt a sötétbe, a halálba, eddig csak négyszer fordult meg a fejében a gondolat, hogy eleget tesz Zhang Yixing kérésének, mind a négy alkalommal ittas és elkeseredett volt. Kétszer eljutott a bejárati ajtó reteszének felemeléséig, jobb kezével a nehéz gerendát rángatta, a bal tenyerében szinte üres whisky-s üveg, a szívében maró üresség volt. Egyszer úgy érezte megőrült, az ereiben düh cikázott, lángolt tőle mindene, az ujjai görcsben voltak, tépni akarta a haját, szétrúgni a generátort, felgyújtani a garázsban lévő benzines tartályokat. El akart tüntetni mindent, ami életben tartotta, a felhalmozott húsokat a fagyasztóból, a szekrénybe gyömöszölt cigarettás kartonokat, az üvegházat minden egyes fokhagymagerezddel együtt, a selymes whisky-t és Yifan ruháit. Azon az éjszakán kirohant az udvarra, a rohadékok felé szaladtak, és ahogy Zhang Yixing jeges tenyere a torkára markolt, kijózanodott; ütött, rúgott és közben ordibált, addig míg vissza nem küzdötte magát a házba.

- Gyere ki, Huang Zitao! – Milliomodjára ismétlődött a férfi hangja. Huang elkeseredett és részeg volt. A kezei remegtek, talán az italtól, talán a kutya mozdulatlan mellkasától. Fokhagyma aromája marta a torkát, fűrészpor az orrát, könnyek a szemét.

- Semmi baj, kisöreg. – Kezdte ismét megszokni a saját hangját, hónapokon keresztüli némaság után újra szóra nyitotta az ajkait a kutya érkeztével. Egy megsebesült, durva szőrű korcs volt, a nyelve furcsán lógott ki a szájából, mikor lihegett és dohos szaga volt. Hat napig volt Huang Zitao barátja, gyermeke, pszichológusa, egyetlen reménye, és mikor a tüdejében rekedt a levegő, ő az üveges szemekbe nézett, remélte, hogy hirtelen felszusszan vagy pislog egyet.

- Gyere ki, Huang Zitao!

- Várj még egy kicsit – suttogta. A fájdalom rovátkákat vésett a homlokára, miközben könnydagály áztatta az arcát és a tenyerét. – Maradj még egy kicsit.  – Nedves, bütykös kezével a kutya bundájába túrt párszor. Az ujjai néhány gubancba akadtak. Felállt, a térdei recsegtek, úgy elgémberedett, zsibbadt lábakkal indult a vendégszoba ruhás szekrényéhez. Kinyitotta az ajtót és magába szívta a bent rekedt nehéz levegőt. A fogasokon lévő ruhákból Yifan illata érződött, de tompított rajta a szekrény aljában lévő cigarettás dobozokból áradó dohányszag. Az arcához emelt egy zakót, durván dörzsölte magához a vastag szövetet, és pár pillanatra eltűnt a fokhagyma, a fűrészpor és a halál szaga az orrából. Az enyhe, de fűszeres illat mintha belé ivódott volna, az orrán és a száján keresztül megtöltötte a bensőjét. Az ereiben ezúttal nem a whisky és a düh forrósága áramlott, hanem a magány fájdalma, amely hidegen futott végig minden porcikájában. Az érzés össze akarta roppantani a mellkasát, a szilánkokra tört bordájának darabkái bele akartak fúródnak a tüdejébe, majd a szívébe, csak hogy megpróbálják kikaparni onnan Yifan emlékének melegségét, ami még életben tartotta.

***

Huang Zitao vacsorája másnap steak volt, köretként zöldborsót és répát választott. Az asztal piszkos volt, a porviharok átsüvítettek az ablakkeretek résein és homokszemcsékkel terítettek meg neki. Vizet ivott, citrom helyett magány savanyította, jég helyett szomorúság csípte a torkát. Az asztal másik végében is porcelán tányér volt, rajta szaftos hússzelet és nagy adag borsó. Wu Yifan nem szerette a répát. A hálószoba sarkában három fém tányér sorakozott, víz, kutyatáp és húsgombóc volt bennük, a munkapad alatt pokrócokból készült alvóhely várta a durva szőrű kutyát.

Evés után halk zeneszó töltötte meg a hálót, Huang olvasott. Egyik kezében egy sárga lapokból fűzött könyv, másikban hűvös whisky-s pohár. Nem nézett fel az apró betűkről, hallgatta Yifan dúdolását és ahogy a kutya karmai karcolják a padlót, miközben ide-oda lépked. Vékony ajkain mosoly húzódott, újra kortyolt az italból. Elment az eszed, Huang – gondolta, mikor mély levegőt vett. Csak a fűszeres kölnit és a régi könyv illatát érzete.