Te csak szeretsz és szeretsz (Suho/Kai)

Páros: Suho (Junmyeon)/Kai (Jongin)
Érintett banda: EXO
Korhatár: 12
Figyelmeztetés: F/F
Megjegyzés: A történet Jongin szemszögéből íródott. 

Üresek voltak a zsebeim, aztán rám néztél azzal a tekintettel, amit más arcán még nem láttam, és most mázsás súly húzza a ruhámat. Aranyba borítottál, díszes páncélként aggattad rám a szerelmed darabkáit. Félek, hogy összeroppanok. Az arcszeszed már a részem, mélyen beivódott a bőrömbe, a hajamba, a párnám már a te illatod otthona.

Hófehér voltam, de te ecsetet ragadtál és kiszínezted az üres vásznat. Most rózsás az arcom, mosolyt festettél rá, fölé szép ívű orrot és két szemet, amik folyton ragyognak. Selyembe bugyoláltál, szorosra húztad az övemet, százszor is átfésülted a hajamat. Kaptam tőled egy koronát, vékony hajpánthoz hasonlót, azóta a nevem már nem a sajátom, Kincsemként, Drágaságomként emlegetnek az ajkaid, néha Kis Hercegemként. 

Régen csak szürkét, feketét és fehéret láttam, régi képeslapokat és háborús fényképeket. Egy nap a hátam mögé osontál, eltakartad a szememet és ahogy elhúztad az ujjaidat, minden színes és pompás lett. Aztán a fülemre tapasztottad a tenyered, egy pillanatra elnémultak a zajok, mást már nem is hallok, csak finom muzsikaszót. 

Akkor már azt hittem, tökéletes vagyok, egy ékkövekkel díszített szobor, a bálvány, ami megérdemli az imádatodat. Tévedtem. Lefejtetted a köpenyem és megkarcolgattad a mellkasom. Én is csak akkor döbbentem rá, hogy milyen üres vagyok. De sebaj, mondtad és megcsókoltál. Sokáig nem láttalak, nagyon fájt, hogy nem hiányoztál. Mikor visszatértél, egy kopott kulacs lapult a zsebedben. Büszkén, mosolyogva rántottad elő. Langyos boldogsággal volt tele, szivárványdarabok, pillangórajok és rózsák illatának keveréke volt, nevetéssel és ölelésekkel fűszerezdet, első és utolsó szeretlekekkel színezted. Megsimítottad a repedést a bordám felett, majd finoman, cseppről cseppre belém öntötted a bájitalt. Belülről melengetett, először csak a lábujjaimnál, egyre kúszott fentebb és fentebb az érzés, mire a számhoz ért, tényleg boldog voltam. Igazán boldog. Akkor először nem bántam a csókodat. De ez már nagyon rég volt. 

Még mindig itt vagyok, ujjaimon, füleimben és orromban aranykarikák, mind egy kedves szó tőled, a nyakamon súlyos nyakék, fejemen még súlyosabb korona. Te tettél ilyenné, a szerelmedtől roskadozó emberré. Selyemből és gyémántból készült bilincsem van, a földhöz szegezi a vázat, ami vagyok. Pang az apró szívem, mert az én szavaim nem olyan szépek, az érintéseim nem olyan finomak, amilyet érdemelnél, te mégis tovább szeretsz.