Erős vagyok (Sehun, Baekhyun)

Szereplők: Sehun és Baekhyun
Érintett banda: EXO
Korhatár: 16
Figyelmeztetés: Állatkínzás

Szombat lévén Baekhyun a barátjánál töltötte az egész délutánt. Szeretett Sehunék házában lenni, mert sokkal nagyobb és modernebb volt, mint az övék és a szülők mindig csak estefelé értek haza, így az egész lakásban rosszalkodhattak.

A nappali vastag szőnyegén üldögélve nézték a televíziót, miközben uzsonnáztak. Ahogy a fiatalabb lenyelte az utolsó falatot is, hanyagul lökte morzsás tányérját a dohányzóasztalra, majd nagyot sóhajtva barátja felé fordult. 

- Unatkozom, már vagy ezerszer láttam ezt a filmet. Csináljunk valami mást! - Baekhyun nem akarta félbehagyni a műsort, amit ő még egyszer sem látott, ráadásul még a szendvicsét sem ette meg, mégis aprót bólintva pattant fel, hogy kivigye a tányérokat a mosogatóba. Nem szeretett nemet mondani másoknak, főleg Sehunnak nem. Ahogy visszaért a konyhából, barátja már nem volt a nappaliban, így az emeleten lévő szobája felé vette az irányt.

A fiatalabb pajkos mosolya kiszélesedett, mikor meglátta Baekhyunt a küszöb előtt álldogálni. 

- Gyere, menjünk ki az udvarra! - azzal megragadta a fiú kézfejét, és gyors léptekkel megindult a kijárat felé. 

- Mi van a zsákban? - kérdezte izgatottan az idősebb, ahogy tekintete a Sehun bal kezében lévő, kicsi vászonzsákra tévedt. 

- Az új játékom. - Baekhyun szeme felcsillant a válaszra, hiszen a fiú mindig is sok, drága játékkal büszkélkedhetett, és mindig meg is engedte neki, hogy játsszon velük.

Mikor elértek a viszonylag nagy hátsókert végében lévő gesztenyefához, Sehun arrébb rúgdosta a gyepen heverő sötétbarna terméseket, hogy leülhessenek. 

- Mit fogunk játszani? - kérdezte halkan Baekhyun, mire a fiatalabb felé tartotta a kis vászonzsákot.

- Nézd meg, mi van benne! - A fiú pedig óvatosan kibontotta a zsákot összefogó csomót, mire egy nagyobbacska, barnás hörcsög pufók arca tűnt fel. 

- Kaptál egy háziállatot? Miért nem mondtad eddig? És miért ebben a cuccban hoztad ki? Meg is fulladhatott volna...

- Nyugi, csak addig volt benne, amíg kijöttünk. Látod, semmi baja. - Sehun arcát újabb játékos mosoly díszítette, ahogy megsimította a Baekhyun kezében lapuló állatkát.

Az idősebb felkacagott, mikor a kis hörcsög aranyosan szuszogva ide-oda mozgatta a fejét. Érezte a tenyerén, ahogy dobog a kicsi szíve, ahogy szaporán kapkodja a levegőt, minek következtében fel-le mozog a puha pocakja. 

- Mi a neve?

- Még nem tudom, csak tegnap kaptam. Ugye milyen picike? - pillantott Sehun az idősebbre. - Olyan apró és gyenge.

- Igen, nagyon óvatosan kell az ilyen kisállatkákkal bánni - magyarázta a fiú.

- Igen, ha csak egy kicsivel erősebben megszorítanád, megfulladna vagy eltörne valamije - A fiatalabb arcáról lassan eltűnt a széles vigyor, csak halvány mosoly bujkált ajkai szélén, miközben a hörcsögöt figyelte. - Gondolj csak bele... Milyen erősek és nagyok vagyunk hozzá képest, pedig a suliban mi vagyunk a legkisebbek. - Néhány pillanatig elhallgatott, majd újra megszólalt, sokkal halkabban és óvatosabban, mint azelőtt. - Emlékszel, mikor az a nagydarab harmadikos fiú megvert minket amiért nem adtuk oda a labdát? - Baekhyun bólintott, mikor barátja végre ránézett. - Most mi is olyan nagyok és erősek vagyunk, mint ő volt akkor, és ez a hörcsög olyan gyenge, mint mi voltunk. - Sehun hangja egyre komorabb lett, de arcáról nem tűnt el a halvány mosoly. - Te nem akarod tudni, hogy hogyan érezte magát akkor a fiú? Hogy milyen erősnek lenni?
- Én... Nem igazán értem - azzal a fiatalabb finoman kivette Baekhyun kezéből az állatkát, és a földre téve erősen a talajhoz szorította. - Hé, ne nyomd ennyire!
- Csak játszunk egy kicsit, ne félj - szólt nyugodt hangon a fiú. - Gyere, tartsd meg! - Az idősebb úgy tett ahogy kérték; óvatos, gyengéd mozdulatokkal fordította meg a kisállatot, és hasánál fogva lenyomta a poros földre. Sehun feltérdelt, hogy könnyebben ki tudja húzni melegítőnadrágja zsebéből a nagypapájától kapott svájci bicskát. - Szeretnéd te először?
- Mi? Mit? - Baekhyun egyre kétségbeesettebben figyelte barátját, mikor az kipattintotta az ezüstös pengét a fém nyélből. - Mégis mit csinálsz? - A fiú kezei egyre jobban remegtek, ahogy a kisállatot tartotta. - Ez hülyeség, menjünk inkább vissza tévézni! - kérlelte nyavalygós, remegő hangon.
- De most nem akarok tévézni. Akarod kezdeni vagy nem?
- Nagyon nagy bajba kerülünk, ha megtudják a szüleink. Nem szabad.
- Majd azt mondjuk, hogy elszökött, mikor kihoztuk játszani. Nem lesz semmi gond - nyugtatgatta tovább a fiút. - Majd én kezdem, csak tartsd szorosan - motyogta. - Kicsit vidd odébb a kezed! - Baekhyun reszketeg ujjai kicsit arréb csúsztak, majd szorosabban fonódtak a hörcsög aprócska testére úgy, hogy dundi hasa szabadon legyen. - Így jó. - A fiatalabb lassan az állatka pocakjához érintette a penge hegyét, és pár pillanatig mozdulatlanul tartotta.
- Nem kellene... - suttogta halkan Baekhyun.

Sehun a kisállat apró, fel-le mozgó hasához nyomódó éles pengét figyelte, ahogy miliméterről miliméterre fúródik a puha húsba. A vékoknyka hegy először csak parányi vágást ejtett az állatkán, mire az magas hangon nyöszörögni kezdett; pici lábai ide-oda mozogtak, fejét oldalra kapkodta, ahogy a sebből kövér, mélyvörös vércseppek serkentek ki. Ahogy Sehun egyre erősebben nyomta a bicska nyelét, egyre nagyobb vágást ejtett az állatkán, és egyre több vér borította a földet és a kezeiket. Baekhyun szorítása ellazult, mikor megérezte a meleg vért, végül elengedve a hörcsögöt hirtelen arrébb ugrott. Pár lépésnyire ült a pázsiton, és elborzadt tekintettel figyelte, ahogy barátja egyre magabiztosabban forgatja a már alig ficánkoló állatka testében a pengét, mintha egy életlen késsel próbálna piskótát szeletelni.

A fiatalabb megbabonázva figyelte a mozdulatlan testet egy ideig, majd a bicskát letéve piszkos ujjait belemélyesztette a nagy sebbe. Érezte a nedves, meleg bensőt; a vékonyka beleket, a pirinyó gyomrot, majd felfelé haladva a gyenge csontocskákat. Ujjbegyei közé fogott minden kis szervet, végig tapogatta, megnyomogatta és megpróbálta kihúzni őket. Olyan erősnek és magabiztosnak érezte magát, mint még soha. A gyámoltalan, vézna kisfiú testét végre büszkeség öntötte el.

***

Aznap este Baekhyun már nem volt Sehunék házában, mire a fiú szülei hazaértek. A család nyugodtan, vidáman cseverészve falatozott az ebédlőasztalnál. A fiú jókedvűen rágcsálta a finom húst és rizst, de a zöldségeket félretolta a tányérján; sohasem szerette őket.
- És milyen volt a napod, kicsim? Hogy-hogy ma Baekhyun ilyen hamar hazament? - kérdezte kíváncsian az édesanya.
- Filmet néztünk és a kertben játszottunk. Jó volt, de Baek uzsonna után elment, mert elég sok házija van a hétvégére - magyarázta a fiú, miközben újabb falatot vett a szájába. Vékony ujjai magabiztosan tartották az evőeszközt, ahogy savanyúságért nyúlt.

- Ah, kisfiam! - szólt hirtelen az anya, kissé bosszúsan, csalódottan. - Milyen piszkosak a körmeid! Azt hiszem, már elégszer megbeszéltük, hogy nem szeretem, mikor ilyen igénytelen vagy - szusszantott fel mondandója végén, mire Sehun tekintete saját kézfejére siklott; a körmei alatt alvadt vér és sár sötét keveréke éktelenkedett.

- Bocsánat, anya.