Cím nélkül (Lay/Kai)

Páros: Lay (Yixing)/ Kai (Jongin)
Érintett banda: EXO
Korhatár: 16
Figyelmeztetés: Fiú/fiú szerelem
Megjegyzés: Real humans!au

Yixing egyedül ébred, az ébresztőórán vörös számok villognak. 10:23. Nem szeret későn kelni, mert Jongin nem szeret egyedül lenni. A konnektor melletti fotel, ahol általában a kedvese töltődik üres, még az a kis zöld notesz sincs ott, mint általában. Csönd van a hálószobában, nem hallatszik zúgás vagy pittyegés. Megigazítja az ágytakarót, megpaskolja a nagy párnákat és belebújik a papucsába. 

A nappaliba indul, már a lépcső tetején hallja a tévé mormogását. Jongin a szőnyeg közepén ül, csak egy pamutnadrág van rajta, egyenes háttal figyeli a képernyőt. Van egy aprócska horpadás a bal lapockája alatt, alig észrevehető, de a szíve belesajdul a látványába. Reccsen a parketta, a hangra alig hallható zümmögés válaszol, mint mikor bekapcsolsz egy régi tévét. Jongin hátra fordítja a fejét, a szemei ragyognak. 

- Jó reggelt kívánok! - Elegáns, könnyed mozdulattal áll fel és puszit nyom Yixing állára, sokkal alacsonyabb, mint a férfi. - Jól aludtál?

- Igen. Felébreszthettél volna. - Jongin ajkairól sohasem tűnik el a mosoly.

- Elfoglaltam magam. 

Yixing kávét iszik, Jongin sűrű, kék folyadékot. 

- Milyen íze van? 

- És a tiédnek? - A férfi a poharába néz, még félig van, finom illatú gőz száll fel belőle. 

- Lágy, de kicsit keserű. Megkóstolod? 

- Szabad? - Jonginnak sok dolog tilos, nem tudja, mit lehet és mit nem, míg Yixing meg nem mondja neki. - Nem leszek beteg?

- Egy kortytól nem. Csak a nagyon régi modelleknek árt az élelmiszer. - Jongin szomorú, nem szereti, mikor tárgyként beszélnek róla. A szájához emeli a bögrét, érzi a hőt a nyelvén és a torkában, de ízt nem. - Délután elmegyünk a szervízbe, rendbehozatjuk a hátadat. 

- Köszönöm.

- Ugyan, semmiség. Pikk-pakk meglesz, és ha már ott vagyunk, vehetünk neked egy pár kontaklencsét is. - Yixing a pirítósába harap, hangosan ropog a fogai között. - Milyen színűt szeretnél? 

- Olyat mint a tiéd.

- Barnát? 

- Olyat, amitől igazinak látszom. - Suttog, fél, hogy magára haragítja a férfit. De ő sohasem szokott dühbe gurulni, még akkor sem, ha valami nagyon rosszat tesz. 

- Rendben.

Jongin ujjbegyei és fülei bizseregnek, a mellkasában melegséget érez. Úgy dönt, ez a boldogság. Tetszik neki. Új kontaklencséket kapott, le sem veszi a tekintetét a tükörről, míg Yixing nézelődik. Mostmár hasonlítanak a szemei egy emberére, sokkal természetesebbek, pedig csak pár árnyalatnyi különbség van az előzőek és ezek között. 

- Tetszik? - kérdezi Yixing tükörképe.

- Nagyon. Köszönöm szépen. - Jongin vigyorogva kíséri végig őt a bolton. Inget keresnek, kék színűt, mert az a kedvence. Tartalék kábeleket is vesznek, ha esetleg megrepedne a töltőzsinórja. Végül megnézik az új modelleket, amik a nagy épület közepén, egy kis pódiumon vannak kiállítva. Mindegyikük mosolyogva integet a vevőkre, mint a kis elemes babák. Középen egy női modell áll, fekete kosztüm van rajta, sötét haja pedig kontyban van a feje tetején, pisze orrán egy vékonykeretes szemüveg - valószínűleg irodai munkás. Jobbján két kisgyerek, a lánynak derékig érő, hullámos szőke haja van és hatalmas kék szemei, a fiú tíz centivel magasabb nála, fekete frufruja a szemébe lóg és az egész arcát halvány szeplők borítják. A másik oldalon két férfi, az egyik nagydarab, kék kezeslábast és sárga sisakot visel, az ujjai kicsit hurkásak, mellette egy tinédzser fiú, aki szinte ugyanúgy néz ki, mint Jongin, csak szürke szemei vannak. M17-es modell - ez áll a kitűzőjén. Jongin talpára M15 van írva. 

Jongin nem szereti a haját, mióta a szervízben jártak. Túl fényes és világos, mintha egy olcsó parókát viselne. Azelőtt nem vette észre, de az M17-esnek olyan lágy esésű és dús tincsei vannak, hogy nem tudja kiverni a fejéből. Vajon mi mást javíthattak még rajta? 

Yixingen még az öltönye van, már fél hét is elmúlt, de csak most ért haza a munkából. Sokat dolgozik.

- Szeretnék kérni valamit. - Ahogy kimondja el is szégyelli magát. Ő folyton csak kér.

- Mondd csak, kedvesem. Neked bármit. - Yixing pedig mindent megad neki.

- Kaphatnék másmilyen hajat? 

- Miért? - Úgy tűnik, Yixing nem érti. - Semmi baja a mostaninak és nagyon jól áll. 

- Ha másmilyen lenne, már nem tetszenék? 

- Dehogynem, nem erről van szó. Holnap hazajövök érted az irodából, aztán elmegyünk és veszünk neked olyat, amilyet szeretnél.

Jonginnak vállig érő, világosbarna haja volt, kicsit hullámos, mintha beszárították volna, a frufruja pedig egészen a szempillájáig ért. Felöltözve úgy nézett ki, mint egy lány. Most rövid, fiús haja van, sötét színű, sokkal jobban illik a szeméhez és a bőréhez, szépnek érzi magát. A kanapén ülnek és egy filmet néznek, Yixing ujjai a füle mögötti részt simogatják, mikor elnyomja őt az álom, a tenyere a vállára csúszik. Jongin nagyon boldog. 

Hideg van, Yixing orra és fülei pirosak, az ajkai remegnek. Jongin nem fázik, mégis vastag, prémes gallérú kabát van rajta. Egy csapat gimnazista sétál el mellettük. 

- Yixing.

- Hm? - A kirakatokat nézi, észre sem veszi Jongin sóvárgó tekintetét. 

- Arra gondoltam... 

- Hogy? 

- Kitaláltam, hogy mit szeretnék Karácsonyra. 

- Igen?

- Kicsit drága, nem tudom, hogy megengedheted-e, de nagyon szeretném. - Yixing bíztatóan pislog rá. - Lehetne, hogy átalakítsanak egy kicsit? 

- Mi? Mégis miért? Elromlott valamid? - Jongint néha bosszantja, hogy ennyit aggodalmaskodik miatta.

- Nem. Szeretném, ha kicserélnék pár részemet. 

- Otthon megbeszéljük. - Jongin fél haza menni, nem szereti azt a grimaszt, ami Yixing arcára fagyott. 

Jonginnak nagyon kellemesen teltek az ünnepek, élete legszebb ajándékát kapta. Már január közepe van, Yixing rengeteget dolgozik, itthon pedig mindig fáradt. Ő kicsit szomorú, mikor egyedül van, mert tudja, hogy a kedvese miatta fáradozik ennyit. Még három részlet vár kifizetésre az átalakítása költségeinek teljes árából. 

A vacsorához szépen felöltözik, a kedvenc ingét veszi fel. Ez volt az első embereknek készített ruha, amit kapott, nagyon szereti az érzést, amit kivált belőle, mikor viseli. Fekete vászonnadrágot húz magára, azt, amit múlt héten vettek. Szinte minden ruháját ki kellett dobni, mert az átalakítás után kicsik voltak rá. Jongin már nagyon szomorú, ahogy eszébe jut, milyen sokba kerültek az új ruhadarabok. A tükör elé áll. Tényleg megérte? Végignéz magán és azt kívánja, bárcsak tudna igazából sírni. Kettészakad a lelke, ahogy arra gondol, Yixing milyen fáradtan fog hazaérni, de ha visszamehetne az időben, akkor is ugyanezt kérné. Sokkal szebb és emberibb a mostani Jongin. Magasabb, kicsit izmosabb, a bőre világosabb és puhábbnak érződik, még pici szeplők is vannak a hátán és a nyakán. 

Valentin-nap van, leves illata szökik ki a lakásból, mikor Yixing kinyitja a bejárati ajtót. Jongin haja zilált a gőzfelhő miatt. 

- Kóstold meg, Yixing! - Kis tányérba szedett kóstolóval rohan felé, a leves felszínén lévő pici zsírcseppek ide-oda zötykölődnek.

- Nagyon finom. Mióta tudsz te főzni?

- Ma tanultam. - Jongin nagyon büszke. 

Vacsora után megint tévét néznek, Yixing megint a füle mögötti részt simogatja. 

- Melyik csatornát nézted? 

- Hm?

- Melyik főzőcsatornát nézted délelőtt? Többször is oda kattinthatnál. - A férfi pajkosan kacag. - Vagy valamilyen újságban találtad a receptet? - Nem érkezik válasz. - Jongin? 

- Ígérd meg, hogy nem leszel mérges! - Nagyon halkan beszél, a hangja remeg. - Letöltöttem egy programot a netről. - Yixing mély levegőt vesz, az ujjai remegnek. Nem úgy, mintha fázna vagy félne, úgy mintha nehezére esne visszafogni a dühét. - Ne haragudj!

- De ezt már megbeszéltük, Jongin, ez veszélyes. És ha megfertőződsz valamilyen vírussal? Akkor mi lesz? - Ijesztő, mikor kiabál. - Aztán majd lekapcsolnak és mehetsz az újrahasznosítóba. Nem hiszem el, hogy ilyen butaságokat csinálsz! Egész nap miattad melózok, hogy megkaphasd, amit csak szeretnél, erre még arra sem vagy képes, hogy vigyázz magadra. Semmi mást nem kértem tőled, semmit, de olyan mintha a mosógépnek beszélnék! Az legalább nem csinál hülyeségeket, csak végzi a dolgát. 

- Sajnálom, én csak... - Nem tudja befejezni a mondatot, Yixing a szavába vág. 

- Kikapcsol! 

Jongin a hálószobában ébred, három nappal később. Szombat reggel van, erős fény szűrődik be az ablakokon. Yixing már nem mérges, megpuszilgatja és simogatja a haját. 

- Ne haragudj, hogy kiabáltam.

- Nem haragszom. - Jongin hazudik, mérges és szomorú.

Hétfő délután van és esik az eső. Yixing még dolgozik, Jongin pedig a hálószobában lévő nagy tükör előtt áll. Mosógépnek látja magát, amire rongyokat dobáltak. Ma nagyon rossz dologra készül, olyanra, amiért Yixing iszonyúan dühös lesz, de úgy hiszi, mindkettejüknek szüksége van erre. 

Bezárja maga mögött a lakás ajtaját, a kulcsokat a nadrágja zsebébe teszi és a metró felé indul. A város szélére igyekszik, egy sárga kis cetlire felírt címet keres, és mikor megtalálja, elborzad. Szűk, mocskos utcába ér, a téglafalon villogó neonfény hirdeti az olcsó sztriptízbárt. Mielőtt elérné a bejáratot, egy női modell lép elé, tenyerét a mellkasára csúsztatja és gépies hangon szól hozzá.

- Szeretnél játszani? - Szőke, gubancos copfjai vannak, kislányos ruhába öltöztették, a mellei fölött pedig egy hosszú, mély karcolás van. - Előtte beszélned kell Apucival. 

- Mennem kell. 

A bárban kékes fény villódzik és dübörög a zene, alig van vendég. Jongin az italpulthoz megy és megszólítja a csapost, egy középkorú, izzadt férfit.

- Leo-t keresem. 

- Hátul a második ajtó. Csak aztán nehogy véletlenül a lányok öltözőjébe keveredj! 

Szemüveges, kövérkés, idős embernek képzelte Leo-t, akin feszül az inge a hasánál és kopaszodik. De valójában egy fiatal, magas férfi, borostás az arca és szomorúan csillogó, kék szemei vannak. 

- Mit szeretnél? - Túl kedves és finom a hangja.

- Én... Nem is tudom, hogyan magyarázzam el. - Jongin hirtelen nem találja a szavakat. Leo keserűen kucog.

- Mondd csak bátran! El sem tudod képzelni, milyen programokat kérnek néhányan a hubotjukra, hogy belepasszoljanak a beteges fantáziálásukba. Nem hiszem, hogy újat tudnál mondani. 

- Nem! Én nem olyasmit szeretnék. - Egy kicsit megkönnyebbül. Ha olyasmiket megtesz másoknak, nem lehet kifogása az ő kérése ellen sem. - Én csak szeretnék még valódibbnak tűnni. Mosolyráncokat és remegő szempillákat szeretnék. És hogy kipirosodjon az arcom a hidegben, meg hogy tudjak tüsszentetni. És hogy ne tudjanak kikapcsolni. Azt szeretném a legjobban. Ugye meg tudod csinálni? - Leo elgondolkodva figyeli őt.

- Meg. - Az egyik laptophoz lép és megnyom néhány gombot, majd a géphez kötött hubotra néz, úgy folytatja a beszédet. - De előre kell fizetned és ha belepiszkálok az alapprogramodba, nem biztos, hogy minden a terv szerint megy, azt ugye tudod? 

- Megkockáztatom. - Azzal a kabátja zsebébe nyúl, előveszi a pénzt - Yixing pénzét, amit a tudta nélkül vett el. Egy pillanatig hezitál, a keze a levegőben marad, mintha lefagyott volna. Mérges lesz, amiért elvettem. De sokkal jobban tetszem majd neki. - Tessék. - Leo elveszi a rongyos papírköteget és bekapcsol egy másik laptopot.

- Feküdj le ide! Csatlakoztatlak a géphez, aztán kikapcsollak. Amint kész vagyok a telepítéssel, felébresztelek és már mehetsz is, oké?

- Oké.

Yixing rettentően fáradtan ér haza. Hűvös van a lakásban, így mielőtt felmegy az emeletre, feltekeri a fűtést. Jongin a hálószoba közepén ül, félmeztelenül. A csigolyái kidudorodnak, aztán ahogy hátra fordítja a fejét, az izmai megfeszülnek a háta bal oldalán. 

- Szia! Késtél. 

- Pedig siettem. Hiányoztál. - Jongin hirtelen felpattan. Nem olyan kecsesen, mint eddig, inkább esetlenül, mint a szomszédban lakó nagydarab fiú szokott. Yixing nyaka köré fonja a karjait, már magasabb nála.

- Te is nekem. 

Yixing nem tudja figyelmen kívül hagyni azokat az apróságokat, amik annyira zavarják. Jongin teljesen máshogy viselkedik az utóbbi napokban; akaratos, sokszor felesel és néha úgy tesz, mintha csuklana, ami egy idő után már nagyon idegesítő. 

Éppen reggeliznek, Jongin vihogva kortyolja a kék italát, Yixing a telefonján olvassa a híreket. 

- Hallottad, hogy mit mondtam? Ne szórakozz már folyton azzal a kütyüvel! - A férfi a bögréjébe kortyol és hosszú másodpercekig csak figyeli őt. Mi történhetett? Jongin már nem Jongin. Nem villant félénk mosolyokat az idegenekre az utcán, nem csillog olyan fényesen a tekintete, mikor állatkertbe mennek. Még az ajkaira fagyott lágy mosoly is eltűnt. Talán elromlott. Elvégre már hároméves is megvan és az alapprogramján kívül minden részét kicserélték vagy megbuherálták. Yixing ismét kortyol egyet, sokkal keserűbbnek érzi a kávét, mint általában, hiányzik neki a régi kedvese. 

- Jongin, mit szólnál, ha holnap elmennénk a szervízbe? 

- Miért? Nincs semmi bajom.

- Csak egy rutinvizsgálatra gondoltam. Hogy megnézzük, minden rendben van-e veled. 

Rengetegen vannak az üzletben, talán a legújabb modell akciója miatt. Jongin egy kanapén vár és figyeli az embereket, nem irigyli egyikőjük karakteres arcát vagy finom mozgását sem, nem integet a két nevetgélő kisgyereknek a sarokban.

Yixing a pultnál áll, egy egyenruhás dolgozóval beszél. 

- Biztos, hogy be szeretné cserélni? - A nő felhúzott szemöldökkel lapozgatja a kezében lévő aktát. - A papírjait végigfutva úgy látom, sokszor átalakították. Ha már ennyi pénzt belefektetett, nem szeretné, ha inkább csak átprogramoznánk egy kicsit? 

- Nem, köszönöm. 

- Rendben. Az M18-as modell csak egy kicsivel kerül többe, nem szeretne inkább egy olyat? Sokkal fejlettebb, mint egy ilyen régi készülék.

- Nem. Az M15-ös verziót szeretném. - A régi Jongint szeretném.