Huang Zitao a pontozott vonalon (Kris/Tao)

Páros: Tao (Huang Zitao) x Kris (Wu Yifan)
Érintett banda: EXO
Korhatár: 16
Figyelmeztetés: Fiú x fiú szerelem
Megjegyzés: OLVASD EL!

Zitao vékony dereka és lapos hasa kilátszott az inge alól, ahogy a nappali szőnyegén feküdt. Olyan selymesnek látszó és bronzos bőre volt, mint senki másnak. A kanapén ültem, kezemben ropogott az újság, mikor lapoztam. Úgy tettem, mintha lekötnének a nagyvilág hírei, pedig minden, ami abban a pillanatban, ami attól fogva jelentett nekem bármit is, ott hevert harminc centire a lábfejemtől. Ő volt és lesz is az én elbódított elmémben kavargó gondolatok múzsája, a véremet hevítő szépség és a lelkemet éltető tiszta szeretet. Jobb lábán nem volt zokni, a mennyezet felé emelve figyelte a lábujjait, miközben előre-hátra mozgatta őket. Karjai széttárva, angyalszárnyakként pihentek a földön. Hirtelen rám emelte a tekintetét, fejjel lefelé látott engem, úgy ahogy én a világot miatta. 

- Mit olvasol? – kérdezte rágózás közben, hangosan csámcsogott, de nem zavart. 

- A mai újságot. Azt írják, hatalmas vihar közeleg. – A szemei összeszűkültek, mikor így mosolygott; vékony ajkai szinte fültől fülig értek, a fogai olyan fehérek és tökéletesek voltak, mint a legszebb gyöngysor és a tekintete ragyogott. Szerettem azt hinni, hogy ilyenkor rám gondol, arra hogy mennyire szeret engem. Az én fejemben mindig ez járt, ha így meredt rám. Felült, felém fordult és törökülésben nézett fel rám, az állát a térdemre támasztotta. Nem mondott semmit, csak nézet, úgy tűnt, a szempillái fátyla mögül képes belelátni a lelkembe, abba a végtelenségbe, ami olyan, akár az űr; senki sem ismeri igazán, hatalmas, kavargó sötétség csak az egész, és csillagok helyett az ő mosolya világítja meg néhány szegletét. Én így láttam homályos tekintetemmel ezeket a pillanatokat, szívem legmélyén, a feketelyukak tengerében azonban tudtam, hogy csak a túlságosan vágyódó elmém próbál reménysugarat keresni. 

Az arca üde volt, sohasem láttam rajta bosszúságok által vésett ráncot, csak a meleg nyári idő festett pírt az orcáira. Maga volt a fiatalság és a szépség megtestesítője az én univerzumomban, és bármit megadtam volna, hogy örökre ilyen maradjon, hogy ilyenek maradjunk. 

- Meg kell győznöd a mamát, hogy menjünk el a partra. – Nem hízelgő kérés volt, sokkal inkább parancs, de nem is tudtam volna ellent mondani. Ha az én csillagom a tengerpartot akarja beragyogni, hát vakító fénysugarak fognak megvilágítani minden egyes homokszemet a hétvégén. 

- Rendben. – Vidáman pattant fel, mellém huppant, vékony karjait a nyakam köré fonta és az arcomhoz dörgölte az övét. 

- Köszönöm, papa. – Éreztem az édes rágógumiillatot, ahogy a számra puszilt, szinte megvesztem egy újabb csókért, de az én drágám már messze volt tőlem, vihogva táncikált végig a folyosón. Sebaj, majd legközelebb.