Álmodozni szabad (Joy/Yeri)

Páros: Yeri (Yerim) x Joy (Sooyoung) 

Érintett banda: Red Velvet 

Korhatár: 12 

Figyelmeztetés: Lány x lány szerelem 

Feladatot adta: Choi Xiumaru 

Megjegyzés: A felhasznált szövegrészleteket Annie Lennox Wonderful című dalából emeltem ki. 

Megjegyzés 2: A történet Yerim szemszögéből íródott.

Azt akarom, hogy az enyém legyél,

Mert csak te vagy nekem.

Mézszőke tincseid kacér hullámokban omlanak a vállaidra, s ahogy a szél lengeti őket, mintha csak hívogató mozdulatokkal édesgetnének hozzád egy csókra. Kócos hajszálaid ide-oda lebegnek a meleg nyári fuvallatnak köszönhetően; még az arcodat is alig látni miattuk. Pedig az a hófehér bőr mindig olyan finomnak tűnik, akár egy selyemköntös bársonyos anyaga. 

Nem akarlak elveszíteni,

Mert ez olyan sokat jelent.

Bolondját járatja velem a természet. A bohókás szellő most eltakarja előlem gyönyörű arcodat; ám újra és újra felfedi vonásaidat, mintha csak kínozni akarna, majd hajadat fátyolként használva megfoszt a hőn áhított látványtól. Néha-néha a rideg tél játszik velem, ahogy pirospozsgássá varázsolja az orcáidat és az orrodat, én pedig legszívesebben tenyereimmel melengetném kipirult bőröd. A játékos ősz is sokszor megtréfál, mikor a komornak tűnő reggeleken egy-egy kósza napsugár édesen simogatni kezdi arcodat, és kedvesen simul dércsípte kezeidhez, melyeken aprócska, lilás foltok éktelenkednek. Ilyenkor mindig annyira irigy voltam. De legpajkosabb ellenfelemnek a nyarat tartom, ami olyan hőséggel áraszt el téged, hogy felfeded előtte máskor pulóver alatt rejtegetett tested, hogy kacér izzadtságcseppeket varázsol a homlokodra, a hátadra és a combjaidra, a hajad pedig  meleg fuvallatokkal kócosra borzolja.

Az összes vidámság, amit ez a Föld adhat,

Semmit sem ér,

Ha te nem vagy itt. 

Azonban a tavasz mindig is kedves volt hozzám; virágillattal vett körbe minket, pillangók és hirtelen záporok csempésztek kellemes pillanatokat a mindennapjainkba. Egy elfelejtett esernyő miatt olyan közel voltál hozzám, hogy éreztem a parfümöd illatát. Az év első fagyikelyhe, mely már a langyos időben is rosszaságra csábított minket, falatról falatra egyre édesebbé varázsolta azt a néhány percet, amíg osztoztunk rajta. A tavasz minden apró öröme boldogsággal töltötte meg a szívemet, hiszen mintha csak azt akarta volna, hogy mi ketten egyre közelebb és közelebb kerüljünk egymáshoz. De ő sem volt túl jó szárnysegéd; végül mindig elhagyott engem.

Én idióta,

Ostoba bolond.

Ő is becsapott, akárcsak azok a csalóka álomképek, amelyek olyan valóságosnak hatottak, mintha tényleg az én hajamba túrnál, mintha az én kezemet fognád.

Furcsa dolog az álmodozás; szeretnéd hinni, hogy igazak az elképzelt pillanatok, hogy tényleg átélted őket, de a kellemes melegség mellett ott lappang az a keserű érzés, ami még a legszebbnek hitt emlékképeket is komorsággal csúfítja. 

Mikor visszagondolok egy-egy felhőtlen pillanatunkra, olyan mintha a sok emlék mozzanatait egy diafilm mesélné el. Boldog tudatlanságban, kívülálló nézőként kémlelem a kivetített, remegő kockákat; már kicsit sárgásak a színek, néhol el is mosódott pár vonal, mégis vonzza tekintetemet az a tökéletesnek látszó alak, aki annyira emlékeztet rád. Nem látni az arcát, túl homályos a felvétel, de olyan kecses, akárcsak te. A haja nem tűnik olyan szép fényesnek és puhának, mint a tiéd, és fodros ruhája sem olyan elegáns, mint amit te viselsz. Sokkal fiatalabbnak tűnik nálad - talán egy régebbi emlék.

A képkockák lassan váltakoznak, a vetítőgép monoton kattogása pedig visszhangzik a fejemben, miközben a remegő felvételek újra és újra leperegnek a szemeim előtt. Már mindet láttam. Sokszor. De a háttérben görnyedő alakra még sohasem figyeltem fel. Ez lennék én? Nem is hasonlít rám; görnyedt háta és ruháját görcsösen markolászó ujjai ügyetlennek tűnnek, és sokkal homályosabbnak hatnak a körvonalai, mint a másik alaké. Minden fotón szerepel, mégis mintha beleolvadna a háttérbe, a lány sehol sem pillant felé, nem fordul hozzá, nem érinti meg. Hát persze, hogy én vagyok az. 

Mikor rám gondolsz, te is így látsz engem? 

Szeretni valakit, aki 

Nem is igazán törődik veled...

Igazán lealacsonyító.

Nem szeretném, ha a te emlékeidben is ilyennek tűnnék. De ha mégis így tekintesz rám, az sem gond. Nem kell, hogy az előtted lepergetett diafilm tekercsein én legyek a középpontban. Nem kell, hogy engem láss a legtökéletesebbnek, aki kiemelkedik a fotón lévő tárgyak közül. Tudod, miért nem? Mert mikor leperegnek a képzeletbeli kockák, a vetítőszoba újra fénybe borul. A sötét színek és homályos vonalak eltűnnek, minden ismét olyan szépnek és valóságosnak tűnik. Az immár hófehér vászonról félrepillantva pedig téged látlak. Mellettem ülsz egy mélyvörös huzattal borított ülésben. Szőke hajkoronád most könnyed kontyba fogtad, bézsszínű ruhád miatt pedig még világosabbnak tűnik a bőröd. Ahogy kifújod a levegőt, enyhén elnyílnak ajkaid, és leheleted meglibbenti a frufrudat is. Nem fordulsz felém, így kézfejedre simítok. Szórakozottan bámulod továbbra is az üres vásznat, majd elmosolyodsz, mikor a helyemről felemelkedve arcodhoz hajolok, és csókot hintek szád szegletébe.

De olyan

Csodásan érzem magam.

Bánt-e hogy csak a képzeletemben mosolyogsz így rám? Igen. Zavar-e, hogy csak az álmaimban hagyod, hogy csókot lophassak tőled? Hát persze. Az ilyen ábrándozásaimban mindig ott vagy velem és engeded, hogy szeresselek. Itt sohasem húzódsz el tőlem, így szinte örömmámorban úszkálva veszek el a rólad szóló gondolataimban. 

Ilyenkor mindig nagyon boldog vagyok.

Istenem, ez annyira elszomorít.

Mikor kizökkenek a gyermeteg álmodozásból, automatikusan rád pillantok. Reménykedve figyellek néhány percig, hátha mégsem csak álmodtam azokat az édes csókokat és óvó érintéseket. De folyton-folyvást csalódnom kell.

Minden alkalommal, mikor rád gondolok,

Vágyam összes forrósága

Őrült tűzként perzsel. 

Ahogy esténként mellém ülsz a kanapén, az illatod az orromat csiklandozza. Mikor a combod véletlenül az enyémhez ér, nem húzódsz el, én pedig moccanni sem merek, nehogy meglásd mennyire kipirultam. Olyankor az ujjaim midig remegnek, félek átnyújtani neked a távirányítót. Észrevetted már ezeket? Nem hiszem. 

De olyan

Csodásan érzem magam.

Mert a diafilm folyton lepereg előttem, és ismét elkerüli a figyelmem az a háttérben meghúzódó törékeny alak. Megint csak téged látlak, ám képzeletemben már te sem fordulsz el tőlem.